Hirtelen nem is tudott mihez kezdeni az érzéssel, ami elöntötte a lelkét, amikor kitalálta a Játékot… valójában a kitalálta nem is megfelelő szó… mert ezt a Játékot nem lehetett kitalálni, erre csak rátalálni lehetett, felismerni egy összefüggésben és valahogy pontosan így történt.
Úgy kezdődött, hogy a boltban véletlenül más kosarát tolta tovább és már szinte minden tételt beütött a pénztáros, mikor egy pillanatra megakadt a szeme a borotvahabon… Hogyan került ide egy borotvahab? Biztos volt benne, hogy ő nem vett ilyesmit és először az jutott eszébe, hogy hátha valaki csak meg akarta tréfálni… gyorsan rápillantott a már csomagolásra váró tételekre: ott volt a tészta, meg a tej, meg egy fej saláta… de volt ott még egy adag kovászos uborka, 4 kifli, tejfölök a kefir helyett, két csomag virsli, pedig meg mert volna esküdni, hogy csirkemellet vett le a polcról… És aztán hirtelen nevetni kezdett, mert megjelent benne a férfi, aki most valószínűleg egy másik sorban hasonlóan csodálkozik rá a zabpehelyre meg még pár egyéb tételre a kosara alján.
Nézte ezt… valaki más kosarát, valaki más életének részleteit és el is tudta képzelni hozzá: a másik egyedül élhetett, mert egy személyre vásárolt. Otthon ülő típus volt, mert az egész hétvégi menü ott lapult a kosárban és nem tűnt túl változatosnak. A véletlenekre gondolt, amik nem léteztek.
A pénztárosnő, aki nem igazán értette a helyzetet barátságosan rákérdezett, hogy akkor a borotvahabot és ezt a maradék néhány tételt még megveszi-e.
– Persze. – vágta rá gondolkodás nélkül.
Aztán csak ácsorgott a kijáratnál kezében az árulkodó borotvahabbal és várta, hogy megjelenjen a másik. Már messziről felismerte… kockás inget viselt, a haja rövidre vágva, a szatyrokat az egyik kezében egyensúlyozva telefonált.
– Nyilván nem vettem észre. Mégis miből gondoltam volna, hogy valaki elviszi a kosaramat?!
A vonal másik végén lévő valaki szórakoztatónak találhatta a történetet.
– Jól van, ne röhögj már! És mi van akkor, ha vettem egy doboz tampont? Még sosem vettem ilyet. Egy élmény, komolyan mondom… kipróbálhatnád egyszer. De mindenképpen nyugdíjas korú pénztárosnőt válasz, aki lehetőség szerint képtelen leolvasni a vonalkódot és 3 kasszával arrébb átkiabálva kell megtudnia a termék pontos árát.
– Persze. – vágta rá gondolkodás nélkül.
Aztán csak ácsorgott a kijáratnál kezében az árulkodó borotvahabbal és várta, hogy megjelenjen a másik. Már messziről felismerte… kockás inget viselt, a haja rövidre vágva, a szatyrokat az egyik kezében egyensúlyozva telefonált.
– Nyilván nem vettem észre. Mégis miből gondoltam volna, hogy valaki elviszi a kosaramat?!
A vonal másik végén lévő valaki szórakoztatónak találhatta a történetet.
– Jól van, ne röhögj már! És mi van akkor, ha vettem egy doboz tampont? Még sosem vettem ilyet. Egy élmény, komolyan mondom… kipróbálhatnád egyszer. De mindenképpen nyugdíjas korú pénztárosnőt válasz, aki lehetőség szerint képtelen leolvasni a vonalkódot és 3 kasszával arrébb átkiabálva kell megtudnia a termék pontos árát.
A srác már majdnem elhaladt mellette, mikor megszólította:
– Hello.
A másik megállt egy pillanatra és gyorsan beleszólt a telefonba:
– Most le kell tennem. – Aztán felé fordulva így szólt:
– Hello.
– Volna kedved megkötni az évszázad üzletét?- kérdezte tőle – Adnék egy borotvahabot egy doboz tamponért.
– Micsoda ajánlat… – szólt a srác, de már ő is elnevette magát. – Mással is üzletelsz? Volna itt még egy kis zabpehely…
– Nem, a többi szerintem maradhat. Szívesen kipróbálom hogyan élsz. Hogy milyen lehet “neked lenni”.
– Hát… elég unalmas.
– Ezt honnan veszed?
– Gyakorolom már egy ideje, nekem rutinból megy.
– Ne légy már játékronó.
– Miért ez egy játék?
A lány nagy komolyan bólintott.
– Ez a legszebb játék, amit mostanában találtam.
– Te játékokat szoktál “találni”?
– Persze, minden az… csak figyelni kell.
– Mondj egyet!
– Hát … van például az, amikor süt a nap és úgy járok az utcán, hogy az árnyékom kapcsolódjon másokéhoz, anélkül, hogy valójában hozzájuk érnék vagy észrevennék. Így valahogy velük vagyok abban, amiben ők. És ezáltal ha átlépni nem is tudom, de formálom a saját árnyékomat.
– Árnyékosztós játék? – kérdezte a másik felhúzott szemöldökkel.
– Ühüm.
– És ez a mostani, ez milyen?
– Hát… tapasztalós, azt hiszem.
– Miből fog állni pontosan?
– Még nem tudom, csak annyi a biztos része, hogy veled kéne lejátszanom.
– Hogyhogy?
– Mert így alakult. Na, benne vagy?
– Hát… próbáljuk ki.
– Kezdetnek mit szólnál ahhoz, ha mostantól egy darabig itt találkoznánk minden második nap este a 4-es pénztárnál … hmmm… mondjuk hét körül és elcserélnénk azt, amit vennénk. Ha mindig azt vinnéd haza, amit magamnak szántam én meg a te részedet?
– Mire jó ez?
– Ha figyelünk, szerintem kiderül…
– Hát jó… de ha már úgyis együttműködünk, legalább bemutatkozom: Patrik vagyok. – szólt a srác.
– Mira – válaszolta a lány és nevetett.
– Hello.
A másik megállt egy pillanatra és gyorsan beleszólt a telefonba:
– Most le kell tennem. – Aztán felé fordulva így szólt:
– Hello.
– Volna kedved megkötni az évszázad üzletét?- kérdezte tőle – Adnék egy borotvahabot egy doboz tamponért.
– Micsoda ajánlat… – szólt a srác, de már ő is elnevette magát. – Mással is üzletelsz? Volna itt még egy kis zabpehely…
– Nem, a többi szerintem maradhat. Szívesen kipróbálom hogyan élsz. Hogy milyen lehet “neked lenni”.
– Hát… elég unalmas.
– Ezt honnan veszed?
– Gyakorolom már egy ideje, nekem rutinból megy.
– Ne légy már játékronó.
– Miért ez egy játék?
A lány nagy komolyan bólintott.
– Ez a legszebb játék, amit mostanában találtam.
– Te játékokat szoktál “találni”?
– Persze, minden az… csak figyelni kell.
– Mondj egyet!
– Hát … van például az, amikor süt a nap és úgy járok az utcán, hogy az árnyékom kapcsolódjon másokéhoz, anélkül, hogy valójában hozzájuk érnék vagy észrevennék. Így valahogy velük vagyok abban, amiben ők. És ezáltal ha átlépni nem is tudom, de formálom a saját árnyékomat.
– Árnyékosztós játék? – kérdezte a másik felhúzott szemöldökkel.
– Ühüm.
– És ez a mostani, ez milyen?
– Hát… tapasztalós, azt hiszem.
– Miből fog állni pontosan?
– Még nem tudom, csak annyi a biztos része, hogy veled kéne lejátszanom.
– Hogyhogy?
– Mert így alakult. Na, benne vagy?
– Hát… próbáljuk ki.
– Kezdetnek mit szólnál ahhoz, ha mostantól egy darabig itt találkoznánk minden második nap este a 4-es pénztárnál … hmmm… mondjuk hét körül és elcserélnénk azt, amit vennénk. Ha mindig azt vinnéd haza, amit magamnak szántam én meg a te részedet?
– Mire jó ez?
– Ha figyelünk, szerintem kiderül…
– Hát jó… de ha már úgyis együttműködünk, legalább bemutatkozom: Patrik vagyok. – szólt a srác.
– Mira – válaszolta a lány és nevetett.
Így kezdődött hát, két naponta, kosárcseréléssel. Ezzel is telt el az Advent nagy része és hozta azt, amire akkor ott este még senki sem számított: Hozta magával a várakozást, a páros számú napok sajátos csodáját. A figyelmet, ami valahogy saját tengelye körül fordult meg. Egyszer csak azt vették észre, hogy figyelnek saját magukra, arra, amit szeretnének, arra, amire vágynak, hogy a másik megtapasztalhasson belőlük többet. Valamit, ami fontos. Jelentősége lett a túrórudiknak, az ételeken a szavatossági időnek, a citrom illatának… valahogy elkezdték figyelni magukat a másikért.
Karácsony előtt két nappal Mira toporogva várta a hét órát a pénztár előtt. Tele volt a kosara. Patrik kicsit késve érkezett, széles mosollyal az arcán.
A lány nagy boldogan nyújtotta át a kosarat, ami tele volt liszttel cukorral, gyömbérrel, mézzel…
Patrik egy pillanatra megdöbbent:
– Uh, hát ez meg mi? Mihez kezdjek ezzel?
– Ezt venném most magamnak… mert ebben valahol benne van az ünnep.
Patrik emelgette kicsit a kosarat:
– Hát, ez kb. 2 kilónyi ünnep.
– Mézeskalács… – nevetett Mira – ha gondolod, segítek megsütni.
Patrik egy pillanatra megdöbbent:
– Uh, hát ez meg mi? Mihez kezdjek ezzel?
– Ezt venném most magamnak… mert ebben valahol benne van az ünnep.
Patrik emelgette kicsit a kosarat:
– Hát, ez kb. 2 kilónyi ünnep.
– Mézeskalács… – nevetett Mira – ha gondolod, segítek megsütni.
Patrik csak állt és nézte a lányt, aztán nézte a saját kosarát, amiben most először két főre való volt a vacsora.
Comments
Nothing yet.