Édua meséje
A vén táltos magához hívatta három gyermekét: Széllel Nyargalót, Vihar Szavát és Álmok Fiát.
– Fiaim, érzem nemsokára magához szólít engem az Egek Ura. Ezért úgy döntöttem, próba elé állítalak benneteket. Menjetek el megkeresni a világ legszebb virágszálát! Három évetek van rá. Amelyikőtök elhozza hozzám, arra hagyom a Hetvenhét Jegenye Völgyét.
– Ahogy óhajtod Atyám, azonnal indulok.- szólt Széllel Nyargaló. Vállára akasztotta íját, felpattant hófehér ménjére és pár pillanat múlva csak egy porfelhô jelezte útját.
– Legyen, ahogy mondtad, Rónák Fejedelme.- válaszolta Vihar Szava. Fekete paripájára ült, és úgy elvágtatott, hogy beleremegett az ég.
A legfiatalabb legény csak némán állt, szeme szegletében egy könnycsepp csillámlott, nem akarta magára hagyni ősz öreg apját.
– Drága gyermekem! – szólt a hosszú fehér hajú fejedelem, és megölelte Álmok Fiát- Járj szerencsével! Vigyázza lépted a Napkirály, óvja éjszakai nyugalmad a Hold Hercegnôje! Vágj bátran az útnak, és siess, hogy még itt találj!
Álmok Fia kiment a karámhoz, elővezette kedves lovát, és megiramodott vele gondolatnál is sebesebben az Üveghegy felé. Vágtatott sok száz napon és éjjen át, felkutatta a réteket, az erdők mélyét, mégsem akadt a csodaszép virágszál nyomára.
Egy nap aztán sűrű rengetegbe tévedt, ráesteledett, s mivel nagyon fáradt volt leszerszámozta csillaghomlokú paripáját, letelepedett száraz mohából, ágakból rakott tüze mellé és hamarosan elszunnyadt. A Hold Hercegnője pedig, aki ezüstös fogatával pont akkor szelte át az eget meglátta őt, és egy jóslatot küldött neki.:
… A fiú álmában egy hármas útkereszteződéshez ért, s ahogy őseitől tanulta jobbra tartott rajta. Ment, ment amíg túljutott a rézmezőn, az ezüst tavon és az aranyerdőn végül egy hatalmas köddel borított völgykatlanhoz ért, ami előtt egy ezeréves anyóka ücsörgött. A legény elpanaszolta a vénasszonynak bánatát, mire az előre, a sziklák közé mutatott, ahol egy barlang látszott. Azt mondta, ott megtalálja, amit keres. A deli ifjú belépett hát bátran a ködbe, szablyája az oldalához csapódott és megcsörrent….
A hangra Álmok Fia hirtelen fölriadt a hét éjszakán és nappalon át tartó alvásból. Apjától örökölt táltos lelke megsúgta neki, hogy álma látomás volt. Az öregasszony minden bizonnyal a Hold Hercegnője lehetett átformált alakban, a kardcsörrenés pedig, amit hallani vélt, hű paripája volt, aki füle mellett toporogva próbálta ébreszteni.
Fel is ugrott azonmód Álmok Fia, és megindult sebes lován a messzi barlang felé. Sorra megtalált mindent: az útkereszteződést, a réz rétet, az ezüst tavat és az arany erdőt. A völgykatlanhoz érve kezébe fogta kétélű szablyáját, vállára vette íját és nyilait, majd nagybátran megindult. Nemsokkal később iszonyatos horkolásra lett figyelmes. Ez a rémisztő hang a barlangból szűrődött ki.
– Hatalmas lény lehet, ha tüdejében hetvenhét akónyi levegő fér egyetlen szippantásra – gondolta magában.
De alig jutott el eddig gondolatja, már meg is jelent a sziklahasadékban a förtelmes sárkány.
– Ki mer háborgatni, amikor alszom?! – ordította mogorván.
– Másodszor kérdezem: Ki meri felzavarni Romardot Sírhalom urát?
– Álljon elő most rögtön az ebadta, had szaggassam apró cafatokra!
– Én vagyok az, Álmok Fia. azért jöttem, hogy megküzdjek veled életre-halálra.
– Te kisegér, te aprónép! Te mertél felzavarni? Mindjárt agyontaposlak!
– Csak ne olyan hevesen! – suhogtatta meg kardját Álmok Fia.
– Azzal a piszkavassal akarsz legyőzni?- kérdezte nevetve Romard, és óriási farkának egyetlen csapásával a sziklához teremtette Álmok Fiát. A szablya pedig csörögve hullott a földre. A sárkány épp kinyitotta hét rettenetes száját, hogy felfalja Álmok Fiát, amikor hirtelen oszladozni kezdett a köd. Napkirály ugyanis meghallotta a lehulló fegyver csengését és igyekezett a fiú segítségére sietni. A szálfaméretű fogak és a bűzös lehelet már nagyon közel jártak Álmok Fiához, amikor egyetlen fénysugárnak sikerült áttörnie a fellegeken. A kardra ragyogott, amelyről vakítóan visszatükrözőtt egyenesen Romard szemébe. A sárkány értetlenül hunyorgott, ezt a pillanatot használta ki Álmok Fia, a tegzéből előhúzta a nyílvesszőt, az íjára fektette és lőtt. Pontosan Romard szívébe talált. A szörnyeteg egyet-kettőt rúgott, majd végképp felfordult.
Álmok fia pedig sietve ment a barlangba megkeresni a legszebb virágszálat. Odabent átható sötétség uralkodott, csak tapogatódzva tudott előre haladni. Hirtelen valami megszúrta a kezét. Odanézett, s mivel szeme kezdte már megszokni a homályt ráismert egy, a kövek között senyvedő száraz kóróra.
– Hát ez volna az? – kérdezte kételkedve.
– Ezért a száraz ágért szenvedtem annyit? Hisz ennél százszor szebbeket is láttam.
Nagyot sóhajtva épp ki akart fordulni a barlangból, amikor egy csodálatos hang szólalt meg mögötte.
– Szabadíts ki kérlek, és vigyél magaddal, meglátod, nem bánod meg!
Álmok Fia hátrahökkölt:
– Ki szólít?
– Én vagyok az.
A fiú a virághoz lépett:
– Te, beszélsz?
– Igen. Kérlek, most, hogy megölted a zord Romardot szabadíts ki sziklabörtönömbôl.
Álmok Fiának nem volt sok kedve hozzá, de gondolta, ha már eddig eljött segít legalább ezen a szerencsétlenen. Kiment szablyájáért, aztán a repedésbe süllyesztette és hatalmas erejével szétfeszítette a sziklát. A kard még csak ki sem csorbult.
– Most tedd a tövemet porhanyós földbe, és csavard finom szarvasbőrbe, aztán locsolj meg a kulacsodból.
– Rendben van.
Álmok Fia megtette, amit a virág kívánt.
– Végül vegyél magad elé a nyeregbe, vágtass el a hét forráshoz, ott öntözz meg engem azok vizével, aztán siess haza, ősz atyád és testvéreid már nagyon várnak.
A Hetvenhét Jegenye Völgyében mindenki izgatottan sürgött forgott. Csupán pár óra a hiányzott napnyugtáig, amikor lejár a kitűzött feladat határideje. A két nagyobb fiú Széllel Nyargaló és Vihar Szava már régen hazaérkezett. Virágszálaikat szigorúan őrizték, nehogy bárki is rájuk pillanthasson idő előtt. Rónák Fejedelme elgondolkodva ült sátrában. Egyre kevesebb reményt látott arra, hogy legfiatalabb gyermeke is hazatér a három év lejárta előtt. Ám ekkor felharsantak a kürtök jelezve, hogy napnyugat felől lovas közeledik. Az ősz táltos kiállt a sátorajtóba és fáradt szemeit a látóhatárra függesztette. Hatalmas porfelhő kavargott az úton, amely egyre közelebb ért a táborhoz. Amikor az öreg látta, hogy az érkező paripán Álmok Fia lovagol, boldogan tért vissza fejedelmi székébe.
Pont akkor, amikor a Nap utolsó sugarait is elnyelte a látóhatár megjelentek a fiúk apjuk sátrának előterében. A két idősebb egy-egy leány kezét fogva, a legkisebb pedig a szarvasbőrbe csavart aranyvirágot szorongatva. /Mert ugye említenem sem kell, hogy miután Álmok Fia meglocsolta a Hét Forrás vizével, a száraz kóróból gyönyörűséges virággá vált?/
Amikor Vihar Szava és Széllel Nyargaló meglátták öccsüket, hangos nevetésben törtek ki.
– Oh, Te balga, hát nem tudtad megfejteni Atyánk parancsát? Azt kérte keressük meg a legszebb virágszálat, azaz hajadont, vezessük színe elé, és mutassuk be azt, akit mátkánkul fogadunk – vihogott Vihar Szava.
– Te ezzel a növénnyel készülsz frigyre lépni kedves testvérem?- gúnyolódott Széllel Nyargaló is.
De Álmok Fia nem vette zokon a dorgálást.
Először Széllel Nyargaló lépett apjuk elé.
– Ô itt az én kedvesem Puszták Szépe. Hét határt bejártam utána, és ezzel egy barnahajú, őzikeszemű, karcsúderekú leányt vezetett elő.
Majd Vihar Szava következett:
– Ô az én választottam Hajnal Virága. Hetvenhét határt átkutattam érte. Kézenfogott mátkája egy koromfekete-hajú, mély feketeszemű, bársonyos bőrű lány volt.
Végül harmadikként Álmok Fia lépett be, elmondta hogyan talált rá az arany virágra, hogyan gondozta. A vén táltos ekkorra már kezébe vette a szarvasbőr tokot, ajkaihoz emelte, bűvös igét mormolt és rálehelt. Csodák csodájára a virág gyönyörűszép aranyhajú lánnyá változott, akinek göndör tincsek övezték homlokát, szemében ott zöldellt a sztyeppék hullámzó füve, mosolyában ott élt a Nap ragyogása, szavaiban a madarak éneke.
Ekkor a Rónák Fejedelme a lányhoz fordult:
– Ki vagy te gyermekem?
– Csillagok leánya: Édua vagyok, akit a gonosz Romard elrabolt és egy sziklába zárt. Ott raboskodtam mindaddig, míg ez a hős meg nem mentett.
Álmok Fia szóhoz sem tudott jutni a meglepetéstôl, első pillantásra beleszeretett a lányba. Ott helyben megkérte a kezét. A két idősebb testvér is belátta, hogy bizony Álmok Fia állta ki legderekabban a próbát, és ő érdemli meg a Hetvenhét Jegenyés Pusztát. Hatalmas hármas lakodalmat csaptak, amire hivatalos volt mindenki, még a Napkirály és a Holdhercegnő is leköszönt az égbôl sok boldogságot kívánva az ifjú pároknak. Hét hétig állt a dínomdánom úgy, hogy az Üveghegy is csengett belé.
Comments
Nothing yet.