Kalandor volt. Álmokkal, vágyakkal teli. A hold sugaránál kóborolt. Egy szerető tekintet kísérte lépteit, óvta vezette… hazavárta.
Az utak egyre messzebb vetették, s mikor hazaért egyre hamvadóbb volt a tűz.
A gyereksírása csak zaj volt, nem hallotta benne a fohászt, a törődés utáni vágyat.
Nem vette észre, ahogy az álmai elemésztik az életét.
Egy alkalommal olyan messze kóborolt, mint még soha. Szíve mélyén érezte, hogy már ideje lenne a visszaútnak, de a lába csak vitte-vitte előre, gondolta, hogy majd a hold fényénél hazatalál.
De többé nem kelt fel a hold.
….
Kalandor volt, kalandornak szerette. Tudta, hogy elmegy. Tudta, hogy nem használ a veszekedés, nem használ a dac. A kaland vonzotta, csalogatta az ismeretlen.
És amíg a végtelenben kószált elmulasztotta az otthon titkait. Nem látta a kisfiát, mikor először felállt, nem látta az első lépéseit. Nem hallotta, mikor először kimondta: „Apa”
Az asszony nem tudott beletörődni, hogy választott társa helyett éjszakákon át csak a magány marad vele. Felkereste hát a falu vénjét, aki, miután meghallgatta panaszát, mindössze ennyit válaszolt:
„Amikor a férjed elmegy, nem tudja, mit hagy itt. Tudasd vele!”
Követve az öreg tanácsát versenyre kelt hát a végtelennel. Elkezdett elemózsiát csomagolni, és a szendvicsek mellé tett egy-egy levelet. Leírta azt, amire kevés volt a néhány közösen töltött pillanat, amit nem fogott be a szó. Leírta az otthon békéjét, a tűz ropogását, a kacagó gyerekhangokat. Leírta a kétbalkezes mozdulatokat, a megégett pite történetét, a kakas bosszantó hajnali ébresztőjét, leírta szíve rejtett gondolatait.
Leírta, hogy mikor kettesben a kisdeddel köszönt rájuk az éj, az ablaknál ácsorognak és a hold szemével nézik apa távolból hazasiető lépteit…
A férfi pedig lassan azon vette észre magát, hogy a távolságnál jobban vonzza az otthon, az elmaradt ölelések melege és… hogy a hold mosolygó arca halványan emlékezteti felesége vonásaira.
A férfi, mintegy néma szövetségesként a távoli út után hazatérve mindig az asztalra tette a borítékot, mellé helyezve a saját emlékeit, néha virágot hozott, vagy különleges fadarabokat a kicsinek… néha csak gondolatokkal egészítette ki a levél egy-egy sorát. Egy éjjel pedig visszahozta kibontatlanul a levelet. A lezárt borítékra pedig ennyit írt:
„Mától a részese leszek.”
Comments
Nothing yet.