Pirkadt éppen, és Talahassi léptei felkavarták az út aranyszínű porát. A fény felé fordult, hogy megteljen maga is fénnyel. Szerette azokat a hajnalokat, mikor az erdőn megpihenő felhők leple alatt harmatcseppekben fürdödtek a nimfák.
Már három napja volt úton, vállán átvetett zsákjában egymás mellett lapultak a zsonglőrlabdái és a bohócorra, a szájharmónika, az üveggömb és az arcfesték, amivel – előadások alkalmával – magára rajzolta nevetést.
Fura előadások voltak ezek, mert minden alkalommal magukat formálták. Nem voltak benne előre megtervezett részletek. Ha elért egy faluba vagy városba, kiválasztott egy padot és órákon át ült rajta, figyelve az embereket, hogy meglássa, mi is az, amire még az életükből megtaníthatja őket.
A távolban háztetők tűntek fel, de még mielőtt elérte volna a városka határát, egy férfire lett figyelmes, aki épp egy útszéli fát ütlegelt.
– Mit ártott neked? – szólította meg.
– Inkább ezt ütöm, mint azt, aki felbosszantott. – hangzott a felelet.
– Milyen hely az, ahol haragot és elkeseredést szolgálnak fel reggelire? – kérdezte meglepve a bohóc.
– Isten hozott, Rendalában, a csökönyös emberek városában. – felelt az, és közben kitárta a karját, mintha tényleg szívélyesen üdvözölte volna Talahassit. A bohóc megcsóválta a fejét és letelepedett a fűre.
– Ha esetleg meguntad a pusztítást, csatlakozhatsz. – mosolygott rá a férfire. – Kenyerem van és szalonnám. Ha nincs kedvesed, a hagymából is adok.
– Hát pont ez az… – csattant fel megint a másik, és újra ütni kezdte a fát. – Nincs kedvesem! Mert nem engedi hozzám, az az aljas vénember! Attól még, hogy ő a kocsmáros, nincs joga beleavatkozni az életünkbe.
– Nincs túl jó kapcsolatod a jövendőbelid apjával, ha jól értem. – mosolyodott el a bohóc, és egy karéj kenyeret, meg némi szalonnát nyújott a tétovázó férfi felé.
– Még hogy jövendőbelim… tegnap végleg eltiltott tőle. Bár meg tudnám értetni vele, hogy az életemnél is jobban szeretem a lányát és ő is engem. Nem kellene egy erre kóborló hercegecskére várniuk.
– A nemességet tettekben és nem az erszény súlyában mérik. – jegyezte meg csendesen két falat között a bohóc.
– Pontosan! De nem érti, képtelenek vagyunk elmagyarázni neki, hogy szép élete lenne mellettem a lányának, mert az egyetlen számomra. Meg sem látok mást, mióta ismerem… hogy lélekben társam, hogy összeköt minket a szerelem.
– Mit mondott erre?
– Hogy a szerelem is csak egy szó, úgy, mint minden más szó.
– De az egyetelen, ami valódi, tiszta érzelmeket takar.
– Néha azt hiszem, sosem volt szerelmes, fogalma sincs arról, milyen az, valaki szolgálatába állítani az életem, miközben ő is ezt teszi.
– Mutatok valamit – szólt a bohóc és néhány tenyérnyi helyen egyenletesen elsimította a port az úton.
– Ez itt a kocsmáros – és lehelyezett egy hosszú fűszálat a földre. Aztán keresgélt egy kicsit és elővette az üveggolyót a táskájából és a fűszál mellé helyezte.
– Ez a gömb a szerelem. Megpróbálhatod elmagyarázni egy vonalnak, hogy mi az a gömb… de nem biztos, hogy célt érsz vele.
– Hát akkor, mit tegyek?
– Keresd a közös pontot, engedd, hogy megértse a végtelent.- szólt Talahassi és felvéve fűszálat a földről és a gömb köré simította azt, oly módon, hogy annak eleje és vége egybeértek.
….
A bohóc a kocsmával szemközti padra telepedett le. Figyelte, ahogy ki-be járnak az emberek, hallgatta a kiszűrődő zajokat. Hat óra körül megjelent a reggelből ismert férfi és betért az ivóba. Nem sokkal utána Talahassi is belépett, s mivel ő idegen volt, egy pillanat alatt elcsendesültek a poharazók. Megvárták, amíg helyet foglalt az egyik középső asztalnál és bort rendelt, majd halk pusmogás vette kezdetét. A szeme sarkából látta, hogy minden mozdulatát figyelik.
Kitette az üveggömböt az asztalra és nézni kezdte, időnként elmosolyodott, időnként félre kapta a fejét, mint aki ijesztő dolgokat lát. Ha bárki közeledett felé gyorsan ráborította a tarisznyát a gömbre és csak akkor elemlte le róla ismét, mikor az érdeklődők kellő távolságba kerültek tőle.
Egyszer csak a reggeli legény állt az asztalánál és megszólította:
– Idegen, mit rejt a gömböd?
– A jövődet.
– Az enyémet?
– Bárkiét, aki látni meri azt.
Az ivóra újra mély csend ereszkedett, várták, hogy lássák: elég bátor-e a férfi. Az pedig mély levegőt véve kihúzta magát és leült a szemközti székre:
– Mutasd hát!
Talahassi kezével óvatos köröket rajzolt a gömb fölé, miközben ezt mormolta:
– Vágyadból ébred, álmodban kérted, hagyd el a gondot, vár rád a sorsod. –
Ezt követően mindketten a gömbbe mélyedtek.
– Magyarázzam? – kérdezte Talahassi.
– Látom – válaszolt a legény, egyre szélesebb mosollyal az arcán.
A kocsmáros kezében megállt a konyharuha és az üvegpohár, elkomorodott. A fiatal férfi pedig, miután eleget tudott meg, felállt az asztaltól:
– Azt hiszem indulnom kell, hogy beteljesítsem a sorsom – mondta, boldogságtól csillogó szemekkel kezet nyújtott a bohócnak és szinte futva hagyta el a kocsmát.
A kocsmáros töltött két pohár bort és az idegenhez lépett.
– Láthatnám én is a jövőt? – kérdezte.
– A jövőt, úgy általában? Biztosan nem. – szólt a férfi, de felismervén a csalódást a másik arcán, így folytatta – De, a saját jövődet megmutathatom, ülj le!
Miután elhelyezkedtek, minden mozzanat – a bűvölés, a mormolás – pontosan úgy történt, ahogy az előbb, leszámítva, hogy a kocsmáros nem kezdett el mosolyogni. Hunyorogva, egyre ráncosodó homlokkal nézte a gömböt, majd egyszercsak megszólalt:
– Nem látok semmit.
– Nem mered vagy nem akarod látni? – kérdezte Talahassi.
A férfi nem válaszolt, a csend egyre mélyebb lett és egyre feszültebb.
Végül az idegen törte meg:
– Mit szeretnél tudni?
– Mi lesz a lányommal? – kérdezte a kocsmáros.
– Nem ez a kérdésed. – felelte Talahassi. – De hátha ez segít, válaszolhatok erre is: A lányod boldogan fog élni a fiatalemberrel, aki az miént távozott.
– Akkor, mi lesz velem? – tört fel a kétségbeesés a kocsmárosból. – Magamra maradok öreg koromra? Hát ezt érdemlem?
– Ha tiszteled mások életét, megbecsülöd a sajátodat is. – válaszolt az idegen.
– Még mindig nem értelek…
– Dehogynem… – szólt Talahassi mosolyogva, majd kiitta a második pohár alján maradt bort is, és a tarisznyába helyezve a gömböt felállt az asztaltól:
– Köszönöm az italt… – mondta és elindult kifelé az ivóból, majd az ajtóhoz érve visszafordult és búcsúzásként ennyit mondott:
– Ne feledd: a döntés hiánya maga is döntés … és következményekkel jár.
…
Talahassi a kocsmával szemközti padra telepedett le. Figyelte, ahogy ki-be járnak az emberek, hallgatta a kiszűrődő zajokat. Régen járt erre.
A kocsma ajtajában megjelent egy nő egy kislánnyal a karján és a közeli fához indult vele, amin egy hinta lógott.
A kislány hirtelen felkiáltott:
– Mami, mami, nézd egy bohóc!
A nő a férfi felé fordult, elmosolyodott és így szólt:
– Sokkal több kicsim.
Comments
Nothing yet.