– Szalay doktor urat keresem. – mondta a portásnak.
– Az onkológia a bal oldali folyosó végén van, annyian lesznek, hogy el sem tudja téveszteni.
Mikor belépett a lány a váróba, meglepődött. Hiába próbált felkészülni arra, hogy sok beteg áll majd ott, valóságos tömeg fogadta… pedig már csak fél óra volt a hivatalos rendelési idő végéig. Beállt az egyik sarokba és figyelte az embereket: Többnyire szülők voltak, gyerekekkel, nagy szemű gyerekekkel, volt köztük rosszcsont és volt köztük hallgatag, szófogadó.
Másfél órával később már volt szabad ülőhely, három órával később, mikor az utolsó páciens is belépett a rendelőbe, megjelent a portás.
– Kisasszony, maga még itt van? Mit csinál?
– Várom a doktor urat.
– Mások is várták, de már rég elmentek… – csóválta a fejét a portás. – Fél bemenni? – kérdezte aztán.
– Nem – mondta a lány mosolyogva. – félreért, én nem páciens vagyok, azért várom, hogy elmenjek vele vacsorázni.
– Három órája? – kérdezte a portás és hitetlenkedve csóválta a fejét.
– Ezek itt csak órák, azok ott bent – mutatott a lány a rendelő felé – Életek.
Comments
Nothing yet.