Egész életét a kísérleteknek szentelte. Alig várta, hogy lemehessen homályos pincéjébe az üvegek, lombikok, fémdarabkák közé. Már ezernyi varázslatot, bűvös gömböt, mindenféle vegyszert kipróbált, de mégsem sikerült ólomból aranyat csinálnia. Amikor érezte, hogy már közel a halál, egyességre hívta az ördögöt – cserébe az aranycsinálás tudományáért felajánlotta a szívét. Az ördög meghányta vetette a dolgot, aztán ráállt az alkura.
Az öreg alkimista boldogan öntötte össze az előírás szerint a vegyszereket, de amikor belehelyezte az ólomrögöt, hirtelen elnehezedett a szíve. Eszébe jutott, hogy mennyi mindent nem csinált még, hogy már évek óta nem járt a városban, hogy már nem is emlékszik mikor látott utoljára virágot, idejét sem tudta már, mikor ácsorgott a kedvenc hídján. Hirtelen mehetnékje támadt, felkapta a kabátját, vette a sapkáját és a sálját és már kint is volt a kapun. A sarkon vett egy csokor tulipánt, és azt lóbálva öreg lábaihoz mérten futott a híd felé. Aztán megállt, és hosszan nézte a vizet. Egyszer csak mellé lépett egy kisgyerek:
– Ez a kedvenc helyem, mindig ide jövök. Nincs túl messze a házunktól. Nézd, ott lakom! – és egy rozoga viskóra mutatott, mely előtt egy sápadt asszony hajlongott, a hideg vízben állva sikálta a ruhákat.
– De szép virágok! – szólt megint a kisgyerek a férfi kezében lévő csokrot nézte. – Nekem is vannak, a dombon… tudod, a Titkok Hársfáinál szedtem őket – és előre nyújtotta a markába szorított százszorszépeket.
– Ide szoktam állni, és a vízbe szórom őket, hadd örüljön az édesanyám – mondta, és egyenként beleejtette őket a fodrozódó habokba, azok pedig apró csónak gyanánt úsztak a mosónő lábai elé. Az alkimista is a vízbe szórta a tulipánokat, amik hosszan táncoltak a didergő kezek között.
– Miért hívod a Titkok Hársfáinak? – kérdezte elmerengve a kisfiútól.
– Mert azt állítják, hogyha az ember teliholdkor egy ködarabot tesz a fák árnyékába, akkor az arannyá válik. Én már kétszer megpróbáltam, de nem sikerült. A legenda szerint mindenkinek csak három próbálkozási lehetősége van…
Már sötétedett, amikor az alkimista hazafelé ballagott, a gyerek szavai jártak a fejében. A pincéjébe érve csodálkozva emelte ki a hatalmas aranyrögöt, alig tudta tartani. Örömmel indult felfelé, a szobájában az asztalra tette és hosszan nézegette, majd elfújta a gyertyát és céltalanul tekintett körbe az üres falakon. Az ablakra pillantva megakadt a szeme valamin. A felhők lassan az égen és engedték előbukkanni a teliholdat.
Hirtelen valami forróság járta át a szívét. Vette a papucsát, a köntösét, fogta az aranyrögöt és elindult a három hárs felé. A dombra érve megtalálta a kődarabot a fák árnyékába helyezve, gyorsan kicserélte a két rögöt és már fordult is vissza. Zord északi szél fújt, átjárta a csontjait, de ő nem érezte a hideget. Otthon lefeküdt és boldogan hunyta le a szemét. De alig pár perc múltán zörgettek az ajtaján…
– Azért jöttem, hogy elvigyem azt, ami engem illet – szólt az ördög.
– Az alku szerint a szívemet? – kérdezte az alkimista.
– Már nem is igazi szív az, emlékszel, te cserélted el, súlyos ólomtömb van a helyén. Biztosan érezted, hogy lehúz hozzám. Most azért jöttem, hogy elvigyem. A pokolban szobrot emelnek a tiszteletemre, már csak ez a darabka hiányzik a tökéletes műhöz.
– Nem! – kiáltotta, verítékezve ébredt. Lázasan tüzelt a homloka, a szolgáló és a doktor aggódva álltak az ágya mellett.
– Súlyos tüdőgyulladás – mondta az orvos – már nem sokat tehetek érte.
Nehezen vette a levegőt, az agya élénken forgott. Újra kicsinek látta magát, ahogy a hársfák között állva megfogadta, hogy ő akkor is, akkor is aranyat fog csinálni!…. aztán látta az első kísérleteit, a felrobbant üvegeket… a kudarcok sorozatát, …. eszébe villant az alku… azután…. egy nagy teremben találta magát, egyfelől az angyal, másfelől az ördög állt, élénken vitatkoztak, amikor odaért, már csak az utolsó szavakat hallotta:
– Az alku szerint enyém, az ólomszíve kell a szobromhoz!
– Miről beszélsz, miféle ólomról? Nézd meg ezt a szívet, ez színarany.
– Nem, az lehetetlen… de hát én… az alku… nem érvényes…. –
A hangok lassan elmosódtak,… az angyal kézen fogva bevezette a fénybe.
Comments
Nothing yet.