Az első történet – amire vele kapcsolatban emlékszem – az, hogy már két esztendősen remekül lovagolt, alig volt öt éves, amikor kardforgatásban sem akadt párja, és alig volt tíz, mikor az első sárkánnyal megküzdött, attól kezdve folytonosan vívta csatáit ádáz ellenségeivel. Bátorsága, ügyessége messze földön híressé vált. Holdanyó pedig kinevezte a Csillagkereszt rend első lovagjává. Így, Sir Taldeon a kereszt nevében harcolt, és jutalmát, valamint újabb feladatait Holdanyótól kapta. Legyőzött rengeteg gonosz óriást és szörnyet, semmitől sem rettent vissza, egy napon azonban mégis nyoma veszett. Húsz éven keresztül próbálták kitalálni az emberek, hogy hová is tűnhetett, de semmi használható magyarázatot nem találtak. Valószínűleg én sem tudnám, hogy mi történt, ha nem lapultam volna meg a terem bársonyfüggönye mögött, amikor Sir Taldeon annyi év után újra kihallgatásra jelentkezett. (Nagy izgalmamban sikerült olyan erősen megragadnom a függönyt, hogy az leszakadt, a karnis pedig a nyakamba esett. Holdanyó megdorgált ugyan, amiért hallgatózni akartam, de végül, miután a lovag távozott, mindent elmesélt.)
… Húsz évvel ezelőtt beállított a palotába a lovag, hogy jelentse: Legyőzte a Kavronban garázdálkodó óriást, visszakergette a hegyekbe, és most újabb feladatra vár. Holdanyó éppen ebédelt, meghívta hát asztalához.
– Örömmel látlak újra itthon, Sir Taldeon.
– Én örülök, hogy melletted lehetek.
– Hőstetted híre megelőzött téged.
– Amit tettem, a Csillagkereszt nevében tettem.
– De most beszéljünk rólad lovag. Boldog vagy?
– Elégedett vagyok.
Az anyó elmosolyodott.
– Azt kérdeztem, boldog vagy-e?
Sir Taldeon csak hallgatott.
– Ismerlek, – szólt az anyó – nem vagy az, méghozzá azért nem, mert félsz.
– Ez aljas rágalom! – csattant fel a lovag.- Ha férfi lennél, ezért párbajra hívnálak, így azonban csak kérni tudlak, ne sértegess, vagy arra kényszerítesz, hogy magadra hagyjalak.
– Elnézésed kérem, nem azért mondtam, hogy megbántsalak.
– Hanem?
– Mert így látom.
– Jó, akkor áruld el, szerinted mitől félek, s én bebizonyítom tévedésedet. Mondd, mitől?!
– Magadtól. Félsz szeretni, mert azt hiszed, sebezhetővé válsz általa. Nem bízol senkiben, nem hiszel senkinek, a világ nélkül élsz. Félsz, mert a szeretetről csupán annyit tudsz, hogy aki szeret, az szükségszerűen szenved, mert ha elveszítünk valakit, az fáj.
– Nem azért jöttem ide, hogy holmi érzelgős témákról beszélgessünk. Adj új feladatot, lehet sárkány, szörny vagy bármi más, kiállok vele.
– Már tudom, mi lesz az új próba. Figyelj jól! Kavronból hazafelé a Háromforrás mellett találtál egy síró csecsemőt, felnyaláboltad, és letetted az első parasztház küszöbére, ami az utadba akadt, anélkül, hogy meggyőződtél volna róla, milyen helye lesz a kis árvának. Azt akarom, hogy menj oda vissza, kérd el a gyereket, és neveld fel! Tanuld meg szeretni, ha sikerült, gyere vissza! Vagdalkozni, ölni, harcolni állítólag fárasztó és dicső feladat, de szeretni, ez sokkal nagyobb és nehezebb kihívás. Álld ki ezt a próbát… én várni foglak.
A lovag nem szólt semmit, kitámolygott a szobából és elindult a Háromforrás felé vezető úton. Ezután senki nem látta, vagy aki találkozott vele, nem ismerte fel, hiszen ki is sejthette volna egy őszülő férfiben, aki kézen fogva vezet egy gyereket, Sir Taldeont.
Azon a napon, amikor a nyakamba esett a karnis, újra megjelent a palotában, fényes páncél volt rajta, kezében kard, bebocsátást kért Holdanyóhoz. A bársony szobába vezették. Az Anyó elé érve térdet hajtott, és így szólt:
– Teljesítettem a feladatot, felneveltem a gyermeket, s most elhoztam hozzád, hogy áldd meg.
Ezzel az ajtóhoz lépett, és bevezetett, egy daliás fiatal fiút.
Holdanyó mosolyogva nézett rájuk, majd megkérdezte:
– Mire tanítottad Sir Taldeon?
– Lovaglásra, fegyverforgatásra, a lovagi erényekre, király és hölgytiszteletre, az udvari viselkedésmódra…
– És még?
– Arra… arra, hogy szeressen, mert ha erre képtelen, olyasvalamit veszít el, ami semmivel sem pótolható.
Comments
Nothing yet.