Mese a bátor sünről
Sün Soma nagyon picike volt még, mikor Papa Süni és Mama Süni levitték a Sünsuliba. Süniknél a fiatalság egyik velejárója, hogy ilyenkor a tüskéi még puhák, csak simogatásra valók és csak később, amikor süngyerek cseperedik, válnak alkalmassá, hogy megvédjék.
A Sünsuliba jelentkezésnél nagyon fontos dolgokat kérdezett a tanítónéni: almákat kellett számolni, kukacokat csoportosítani, bogyókat rendezni és Somának mindez remekül ment. Annyira, hogy a tanárnéni azt javasolta, Soma ne is elsősként, hanem másodikosként kezdje a Sünsulit.
Ezen Papa és Mama süni nagyon sokat gondolkoztak, vajon jó ötlet-e és végül arra jutottak, megengedik ezt Somának, hiszen, ha most elsőbe kellene járnia, valószínűleg hónapokon át csak unatkozna, hiszen azt, amit elsőben tanulnak: ő már tudta.
Történt aztán egy derűs őszi napon, hogy Soma sírva jött haza az iskolából, két gézengúz süngyerek: Gubancos Samu és Sündörgő Simon ugyanis az egész napot azzal töltötték, hogy Somát piszkálták. Elvették az uzsonnáját, belelökték az avarba, és összetörték a szépen kifestett csigaházat, amit rajzórán csinált.
Soma panaszkodott otthon Mama Süninek, szipogva mesélte, hogy nagyon szerette volna magát megvédeni, de sajnos a süni srácok nagyobbak, erősebbek és sokkal tüskésebbek voltak, mint ő. Hiába adott Mama és Papa jó tanácsokat, a helyzet mindig csak egy kicsit lett jobb, aztán megint rosszra fordult.
Volt olyan, hogy Soma elbújt egy korhadt fatörzsbe, hogy a többiek ne bántsák, de akkor meg azt találták ki, hogy befalazzák oda és mindenféle tobozokat, meg ágakat hordtak a fatörzs bejáratához. Szerencsére Soma elég okos volt ahhoz, hogy tudja, az ilyen törzseknek jellemzően két vége van, így ahelyett, hogy pakolta volna az ágacskákat órákon át, szép óvatosan kihátrált a másik oldalon, anélkül, hogy Samu vagy Simon megneszelték volna.
Aztán lassan jött a tél, bezárt az iskola, mert téli álmot aludtak a süncsaládok. Tavasszal pedig, mikor újra kinyitott, Soma örömmel tapasztalta, hogy már nem ő a legkisebb süni, hiszen az elmúlt hónapokban akkorára nőtt, mint Samu, ráadásul a tüskéi is megkeményedtek, megerősödtek. A nyári beiratkozásnál új süngyerekek érkeztek: két kislány: Saci, Stefi és egy fiúcska Sebestyén, akit mindenki csak Sebinek becézett.
Ahogy telt az idő, Samu és Simon megint szervezkedni kezdtek az új kis sünik bosszantására és hívták Somát is, hogy legyen a társuk ebben.
Egyik nap elcsenték Saci uzsonnáját, másik nap földet szórtak Stefi hátára, de legjobban Sebit szerették ugratni, mert ez a kicsi süni mindig egyből elpityeredett és ők nagynak és erősnek érezhették magukat, hiszen látszott, hogy képesek voltak valakinek ártani.
Sebit így aztán nem kímélték: elgáncsolták, fellökték, félrevezették, megkergették. Soma egy ideig velük tartott, szeretett ő is „nagy” lenni, szerette ő is, hogy már nem őt cukkolják, nem őt bántják, hanem találtak egy másik balekot.
Történt azonban egyszer, hogy hazafelé a sünsuliból Somának a kidőlt fatörzs előtt vezetett el az útja és hallotta, hogy abból furcsa hangok szűrődnek ki. Megállt, fülelt. Határozottan sírásnak, szipogásnak hangzott.
– Hahó. – szólt Soma.
– Jajj, ne bánts te is! – kiabált vissza egy vékonyka kis hang.
– Sün Soma vagyok – próbálkozott tovább a süngyerek.
– Tudom, hogy az vagy. Biztos azért jöttél, hogy megverj te is, mint a Simonék, vagy azért, hogy csúfolódj, vagy azért, hogy még több ágat pakolj ide és aztán én soha többet ne juthassak haza a szüleimhez… – sírdogált tovább Sebi.
– Hogy kerültél oda be? – kérdezte Soma.
– Bemenekültem, amikor kergettek. De aztán bezártak, azt mondták, hogy ez egy börtön és soha többet nem engednek ki, mert rossz voltam. És gondolom téged küldtek ellenőrízni, hogy meg sem próbáltam kijutni.
– Engem ugyan nem küldött senki. – szólt Soma. – Nagyon rossz ott neked? – kérdezte.
– Igen, sötét van és elgémberedtek a tagjaim, kicsit fázom is és egyre éhesebb vagyok… és… és… hiányzik a mamám. – sírta el magát megint Sebi.
– Sebi, – suttogta Soma, egészen közel hajolva az ágakhoz – elmondok neked egy titkot, ennek a fatörzsnek van egy hátsó kijárata. Óvatosan kezdj el tolatni…
– Nem hiszek neked! – jött a válasz. – A mamámat akarom!
Soma elbizonytalanodott abban, hogy mit tegyen. Egyrészt az előbb megpróbált segíteni, de a másik süngyerek nem akarta ezt elfogadni, másrészt viszont pontosan tudta, mennyire vacak dolog abban a fatörzsben raboskodni és valahol, a szíve mélyén azt is értette, hogy Sebi miért nem bízik benne.
Végül hirtelen elhatározásra jutott és elkezdte félretúrni, félre pakolni a fatörzs bejárata elől az ágakat, tobozokat.
– Ha belülről te is bontani kezded, hamarabb kijutsz… – vetette oda és aztán hallotta, ahogy Sebi is szuszogva nekiállt kaparászni.
Ketten együtt fél óra alatt végeztek. Soma nagyon elfáradt közben, de örült, mikor meglátta a könnyes orrú Sebit a fatörzs előtt.
– Köszönöm – szipogta a kis süni – örülök, hogy te más vagy, mint Simonék.
Soma is örült.
Hazafelé menet pedig elhatározta, hogy ő soha többet nem fog nála kisebbeket bántani, sőt ha lehet, akkor ő soha többet nem fog senkit sem bántani.
Az elhatározás persze könnyen ment, ezt megtartani viszont nehezebb volt, másnap ugyanis a gézengúz srácok: Simon és Samu megint szekálni kezdték a kicsiket. Azaz csak kezdték volna, de Soma eléjük állt:
– Elég volt. – mondta. – Ugrassátok egymást, hagyjátok békén a kicsiket!
– De nagy szád lett hirtelen – mondta Samu, – hiszen tegnap még te is ellenük voltál.
– Ma már nem vagyok! – jelentette ki határozottan Soma – És ha valamelyikőtök kekeckedni kezd velük, velem gyűlik meg a baja.
Ahogy ezt mondta, a szemében megcsillant az erő, a hátán égnek meredtek a tüskécskék és olyan elszántság volt a hangjában, hogy Simon és Samu jobbnak látták elsündörögni.
Este, mikor Süni Papa hazaért, magához hívata Somát.
– Képzeld, – mondta neki – találkoztam ma Sebestyén anyukájával, aki elmesélte, hogy milyen bátran megvédted a kisfiát és a másik két sünilányt az iskolában.
Soma kihúzta magát. A Sünpapa pedig folytatta:
– Tudod Soma, ahogy telnek a hónapok egyre erősebb és ügyesebb süni leszel. Ezt az erőt pedig két dologra tudod fordítani: tudsz vele ártani és tudsz vele segíteni. Az erő adottság, azt viszont, hogy mire használod: mindig te döntöd el. Amikor szeretet van benned, akkor ez az erő segít, hogy megvédd a gyengébbeket, amikor félelem van benned, akkor ugyanez az erő képessé tesz arra, hogy bántsál másokat és fájdalmat okozz.
– Nem akarok többet fájdalmat okozni másnak! – mondta Soma határozottan.
– Nagyon büszke vagyok rád, Soma! – mondta Sünpapa és megcirógatta az orrával.
Comments
Nothing yet.