Yamen a városba indult, a Mester küldte, hogy tintát vegyen. Ahogy a külső utcákon haladt, egyszer csak egy szekérre lett figyelmes, ami zörögve közelített az úton. Furcsa szekér volt, az oldalát színes kelmék díszítették, vastag selyem szalagokra hímzett szövegek, képek. Ahogy mellette haladt el, maga is megcsodálta. A szekeret egy öreg férfi hajtotta, mellette ült a felesége. Apró, törékeny emberek voltak és mosolyogva fogadták Yamen köszöntését.
Nem sokkal később egy csapat fegyveres vágtattott el mellette, hamar beérve a kocsit. Látta, hogy a lovasok is megtorpannak… és – a szekér gazdájának hangos tiltakozása ellenére – elkezdik lekapkodni és magukra aggatni a szalagokat.
Yamen futni kezdett, de mire megközelítette a szekeret, a tolvajok már messze jártak, hátra hagyva a sírdogáló öregeket.
- Nincsen bajuk? – kérdezte, amint oda ért.
- Mi élünk… csak az életünk munkája lett oda. – mondta sírva az asszony.
- Mik voltak ezek a szalagok? – kérdezte Yamen.
- Hímzett selyem, a legfinomabb anyagokból, hónapok munkája volt egy-egy szalag. Négy hete vagyunk úton, hogy eljussunk vele a Chang’an-i kiállításra. Lín Chuàngzhìvel egész életünkben erre a bemutatóra készültünk, ezek voltak a legféltettebb, leggondosabb munkáink.
- Miért tették akkor ki? Miért nem egy dobozban őrizve hozták? – kérdezte Yamen értetlenkedve.
- Örömünkben. – mondták az öregek. - Egy-egy ilyen szalag egyszerre szellő és napsugár, madárdal és virágillat, azt akartuk, hogy mindez átjárja ezeket, mielőtt elérünk a kiállításra.
Közben a kocsi begurult a város főterére és Yamen legnagyobb megdöbbenésére: ott voltak a lovasok. Felékesítve a szalagokkal. Egyik-másik annyit vitt magával, hogy még a lovát is feldíszítette.
Yamen lepattant a kocsiról és kiáltozni kezdett:
- Igazságot! Igazságot követelek!
Az emberek kisereglettek az utcára. A lovasok viszont rá sem hederítettek, amíg oda nem keveredett a bíró.
- Miért kiabálsz fiam? – kérdezte tőle.
- Igazságtalanság történt! Az a csapat lovas kirabolta ezt a két öreget. Elvették a díszes szalagokat, amik a kocsijukon voltak. Láttam!
Eddig jutott a mondandójában, mikor a lovasok vezetője odaugratott.
- Szemen szedett hazugság! – kiáltotta. - Én Wáng Xǐ Gong vagyok, Csou király másodunokatestvére. Ezek a szalagok mindig is engem illettek.
- Ki tudja bizonyítani a szavad, fiam? – kérdezte a bíró.
- Hát, az öregek.
- Az öregek ketten vannak… a lovasok hatan és fegyveresek. – mondta csendesen a bíró. – Sajnálom.
Yamen leforrázva állt ott.
Az összesereglett tömeg hallva a szavakat, szétoszlott. Pontosan tudták miféle ember Wáng Xǐ Gong, erőszakos természetéről és önzéséről rengeteg történet keringett a tartományban.
Esteledett, lassan kiürült a tér, a lovasok tovább álltak, Yamen pedig, mintha ólomból lenne a lába, sétált vissza az öregekhez.
- Nem értem – mondta, arcát a kezébe temetve. – A Mester mindig azt tanította, hogy az igazságnak ereje van…, hogy győzhette le a hatalom és az erőszak?
- Nem győzte le. – mosolygott rá Lín. – Az igazság nem a hímzett selyem, hanem a tudás, amely létrehozta. Az igazság az óvatosság, amelyre intettél volna, ha hamarabb találkozunk. Az igazság a jövő évi kiállítás, amin ott leszünk, még csodálatosabb szalagokkal, mint amilyenek ezek voltak.
- Köszönjük, hogy a hangunk voltál, általad mindenki a téren megismerte az igazságot. Wáng Xǐ Gong a szalagok által csak díszesebb lett, értékesebb nem. – simogatta meg Yamen hátát az öregasszony. – Majd megérted ezt is.
- Köszönöm a tanítást… - suttogta Yamen, meghajolva az idős pár előtt.
Comments
Nothing yet.