Rafraf a patak partján ült és figyelte a vizet. Szerette nézni… elképzelte, hogy minden induló hullámmal üzen valamit a világnak. Gyakran ücsörgött itt, néha türelmet küldött az embereknek, néha megértést, máskor örömöt. Csak ült a parton és azzal, hogy nézte a vizet az érzés átszivárgott a vízcseppekbe és már utazott is, ki tudja hová. Bár ez elsőre szinte lehetetlennek tűnik, Rafrafnak könnyen ment, mivel tündér volt. Erdei tündér. Zölderdő minden állata tudta ez, a környező falvak lakói pedig csak tapasztalták, hiszen valami, számukra megmagyarázhatatlan okból rajongtak érte. Rafrafot, személyi igazolványa szerint Rafikin Rafaelt ugyanis elég jól ismerték, hiszen hivatalosan ő volt itt az erdész. Bár senki sem emlékezett pontosan, hogy mikor helyezték ide, sosem jutott eszükbe megkérdezni sem, természetes volt a jelenléte.
A nap lustán kúszott lefelé az égen, szeptemberi délután volt. Rafraf érezte, ahogy jólesően sóhajt az erdő és nyújtózik egyet… a tündér nevetett és leheveredett maga is a fűbe. Egy békát figyelt, ami egy nagyobb, lapos kövön sütkérezett a patak közepén.
Egyszer csak valami furcsa dologra lett figyelmes. Egy pici tutaj utazott lefelé a hullámokon. Rafraf egy pillanattal később már a vízben állt és a kezében tartotta a kis szerkezetet. Szabálytalan forma volt, ormótlan csomókkal, és düledező vitorlával. Ahogy forgatta Rafraf a tutajt észre vette, hogy az árbochoz valaki egy cetlit rögzített. Kigöngyölte a picike papírlapot és ahogy nézte, könnyek szöktek a szemébe. Egy rövid üzenet volt a papíron, gyerekbetűkkel. Egyetlen szó, egyetlen érzés: SZERETLEK. Elmosolyodott, amikor felnézett, felfedezte a következő kis tutajt. De nem nyúlt utána, érezte, hogy az valaki máshoz indult már. Viszont kíváncsivá vált és elindult felfelé a patak partján, hogy megtalálja azt, aki üzent.
Alig egy mérfölddel arrébb aztán meglátta honnan indult mindez. A kislány a parton ült, 10 éves forma lehetett. Mellette nagyobb halomban álltak a tutajok. Óvatosan kötözte az árbocaikra a papírfecniket és aztán helyezte őket a vízre.
– Szia. – szólította meg. A gyerek felnézett és észrevette a kezében a tutajt.
– Hát működik! Működik! – kiáltott fel a kislány és örömében körbeugrálta Rafrafot.
– Mi működik? – kérdezte a tündér.
– A posta! Megkaptad az üzenetemet!
– Ezt nekem üzented?
– Persze, hiszen te kaptad meg. – szólt a válasz, mintha ez a világ egyik legtermészetesebb dolga lenne.
Rafraf elmosolyodott.
– Hogyhogy üzeneteket küldesz? – faggatta tovább a gyereket, aki nagy komolyan ránézett és magyarázni kezdett:
– Az iskolában volt egy történet, ami arról szólt, hogy akit nem szeretnek, az meghal és eszembe jutott, hogy milyen sokan lehetnek, akiknek senkijük sincs, akiknek senki nem mondja azt, hogy „szeretlek”… aztán meg volt technika óra és tutajokat készítettünk és eszembe jutott, hogy ezen lehetne üzenni és megkérdeztem a többieket, hogy kell-e nekik a tutaj vagy odaadják postahajónak. Ezt a tizennégyet tudtam összegyűjteni.
– Mindegyikre ezt a szót írod? – kérdezte az erdész.
– Igen, ez a legfontosabb üzenet.
– Segíthetek? – kérdezte Rafraf.
A kislány pedig átnyújtott egy tutajt és egy cetlit.
Egy idő után ültek egymás mellett, nézték, ahogy az a nap által rajzolt aranyhídon át elindul a flotta, valahol kelet felé, hogy vigye a hírt, vigye az érzést annak, aki megtalálja, annak, aki észreveszi.
Mesék
Az oldalon található mesék a link hivatkozásával bárhol megoszthatók. Mesét rendelni a postagalamb funkció igénybevételével lehet.Képzések
A mesék írója pszichodramatikus alapokon nyugvó, de egyedi fejelsztésű mesecsoportokat tart, melyekre szintén a postagalamb funkcióval lehet jelentkezni. Korosztályok:- 16 év alatti gyerekek
- 16-20 év közötti kamaszok
- 21 feletti fiatal felnőttek
Comments
Nothing yet.