Tavasz lett. Yamen minden napfelkeltekor felkerekedett és kiszaladt a közeli ligetbe. Hallgatta a madarakat, időnként megölelte a fákat. Amikor visszaért a házhoz, akkor is dal volt benne. Fütyörészett.
A Mester látta és mosolygott.
Mikor már hetek óta ebben az állapotban látta a tanítványt, magához intette:
– Látom szerelmes vagy. – szólt hozzá.
– Az élet gyönyörű… – sóhajtotta Yamen.
– Az erdőt szeretni könnyű… – szólt a Mester.
– Bármit könnyen szeretek, minden elfér a szívemben – lelkendezett a tanítvány.
– Jól van – mosolyodott el a Mester – Akkor kérnék valamit.
– Figyelek.
– Van itt néhány tekercs és egy levél, ezeket el kellene vinned a városba San-Shingnek. Szeretném, ha nyugodtan járnál és figyelnél útközben mindent. Hétfőn reggel találkozunk.
Yamen csomagolt és szinte táncoló léptekkel indult le a hegyről.
Mikor elérte a szőlőmunkásokat, hangosan kurjantott és integetett nekik, aztán elhaladt a mosónők mellett és látta a porban játszó apróságokat, akik soványok voltak és sárból főzték a vacsorát. A város határában mellé szegődött egy három lábú kutya, akinek a maradék élelmét adta.
Haladt át a város utcáin, és hallgatta, ahogy az emberek veszekednek, ahogy itt-ott felsírnak a gyerekek. Mire elérte San-Shing házát, már nem volt benne dal.
A küldeményt átadta, San-Shing beleolvasott a levélbe, majd megköszönte Yamen fáradságos útját és kitessékelte az ajtón.
Szerda éjjel volt.
Yamen egy ideig állt a küszöb előtt és nem értette. Benne végig az volt, hogy majd San-Shingnél lakik, napközben járva a várost, tapasztal és estére meg visszatér ide. A Mester máskor mindig gondoskodott róla, hogy legyen szállása, élelme. Egyszerűen nem értette, hogy ez hogy történhetett… hogy hogy feledkezhetett meg róla a Mester, főleg, mikor még levelet is írt és San-Shing meg hogy lehet ennyire szívtelen, hogy az utcára küldi őt késő éjjel… ki tudja kik járnak itt ilyenkor? Mindenféle furcsa népek, rablók, haramiák… és már hűvös is van.
Összébb húzta magán a ruhát… mióta eszébe jutott, hogy éjjel hideg lesz, elkezdett fázni. Arra gondolt, ezen talán segíthet, ha sétál egy kicsit, a mozgás melegít.
Órák óta járta a város utcáit, felmerült benne, hogy valahol szállást kellene találnia, de csak néhány érme lapult a zsebében, ami legfeljebb pár tál rizsre lesz elég. Így csak ment tovább. Egy-egy sötétebb utcába tévedve meggyorsította a lépteit. Magának sem akarta bevallani, hogy félt… de még mennyire.
Folyt. köv.
Comments
Nothing yet.