Prücsök utána jár a dolgoknak
Mikor már közel két hét telt el a plakátozós anyakeresős projekt óta és még mindig nem volt önként jelentkező, Prücsök megértett valamit:
– Tudom mi a baj, – szólt – nem a mi utcánkban lakik. Ezért esélye sincs, hogy lássa a hirdetést.
– Ez könnyen lehet – válaszolta Apa.
– Akkor menjünk mi oda, ahol ő van!
– És az hol van?
– Azt nem tudom… Menjünk… mindenhova!
Apa azért eggyel tudományosabban állt ezekhez a dolgokhoz.
– Ha már elkezdtük összegyűjteni a tulajdonságait, akkor végig gondolhatnánk azt is, hogy hogyan él, hogy mit csinál, benne vagy?
Prücsök lelkesen bólogatott. Így esett aztán, hogy a vasárnap délután profilozással és persona építéssel töltötték. A végén már tudták, hogy a célszemély néha túrázni szeret, máskor meg kanapén kucorogni, tudták, hogy esős napokon is vidám és van egy színes gumicsizmája erre az esetre, amivel beleáll a pocsolyák közepébe, tudták, hogy szeret fényképezni, új játékokat kipróbálni, tudták, hogy van egy biciklije, aminek nevet adott, tudták, hogy kiszokott ülni a folyópartra, tudták, hogy tud kővel kacsázni a vízen, hogy szeret kompon utazni, tudták, hogy van egy csomó könyve és egy csomó színes ruhája, tudták, hogy szereti a farsangot, tudták, hogy körben hámozza az almát és nem gerezdenként és aztán pitét süt belőle.
Ahogy így egyre-másra halmozták a tulajdonságokat, Apa egyszer csak azt vette észre, hogy tényleg elkezdett kirajzolódni benne az a nő, aki Prücsök anyukája lehetne, úgyhogy mikor Prücsök megkérdezte, hogy:
– Akkor most már tudod, hogy hogy néz ki?
Apa csak mosolygott.
– Azt, hogy hogy néz ki, azt nem, de azt, hogy milyen érzése van… azt igen.
– Abból felismerjük! – lelkendezett a kislány.
Így lett az, hogy felkerekedtek és hétvégente olyan helyekre mentek, ahol szerintük az „ideális anyuka” megfordulhatott: más parkokba, állatkertbe, vízicsúszdázni, mesekönyv boltba, tandem biciklizni, Prücsök támogatta a fagyizók látogatását is, mert szerinte a jelölt szerette a fagyit.
A kislány igazi Sherlock módjára fürkészte az embereket és néha megkérdezte Apát:
– Szerinted ő az? Ő hasonlít?
Néhányat aztán meg is szólítottak, a gond csak az volt, hogy a jelöltek egy része Prücsköt látta és Apát nem, más részük meg Apát látta és Prücsökről nem vett tudomást, meg persze voltak azok is, akik az egész sztoriból csak Szotyit vették észre:
– „De aranyos kutyus, megsimogathatom?”
Közben teltek a hónapok, valahol eredménytelenül. Prücsök egy este szomorúan kuporodott Apa mellé a kanapéra, hozta magával a rajzot, amivel először neki indultak.
– Mit gondolsz, – tette fel a nagy kérdést – neki mi nem hiányzunk?
Apa nézte a rajzot, aztán nézte a kislányt és így szólt:
– De biztosan hiányzunk neki. Csak van valami, ami miatt még nem találtuk meg egymást.
– Szerinted – nézte fürkészően Prücsök az apját – az segít, ha csak ezt kérem a szülinapomra?
Apa elmosolyodott:
– Még az is lehet.
Comments
Nothing yet.