Egy új világ meséi

Egy új világ meséi

Mesék

Az oldalon található mesék a link hivatkozásával bárhol megoszthatók. Mesét rendelni a postagalamb funkció igénybevételével lehet.

Képzések

A mesék írója pszichodramatikus alapokon nyugvó, de egyedi fejelsztésű mesecsoportokat tart, melyekre szintén a postagalamb funkcióval lehet jelentkezni. Korosztályok:
  • 16 év alatti gyerekek
  • 16-20 év közötti kamaszok
  • 21 feletti fiatal felnőttek

Dudás Ági

4-Minute Read

Yamen és az tanulás

– Miért jöttél? – kérdezte a Mester a látogatót.
– Tanítvány szeretnék lenni. – felelte a másik.
– Tudod mivel jár?
– Inkább csak képzelem…
– Mit képzelsz róla? – érdeklődött tovább a Mester.
– Hogy figyelni kell… sokat, – válaszolta a látogató – meg takarítani.
A Mester elmosolyodott.
– Igen, ilyen részei is vannak. Mit gondolsz, mit tanulhatsz itt?
– Régi korok tudását, a szó és az írás művészetét – kezdte sorolni a jövevény.
– Egyszerűbb. – válaszolt a Mester.
– Egyszerűbb? – kérdezte értetlenkedve a másik. Yamen épp szólni akart, hogy tiszteletlenség anélkül visszakérdezni, hogy elgondolkodott volna a hallottakon, de a Mester intett, hogy hagyja csak.
– Lehet, hogy neked bonyolultabb lesz… – mosolyodott el a Mester. – Hogy hívnak?
– Narumnak. – hajolt meg az idegen.
– Maradj 2 hétig, aztán meglátjuk. – nyugtázta a Mester.
– Vezesd körbe! – kérte Yament, aki bólintott. Megmutatta Narumnak a hálótermet, a képzési helyszíneket, a kertet, a konyhát.

Narum lelkes volt, az órákon jóval kezdés előtt megjelent, ha munkára került a sor: elsőként jelentkezett és végre is hajtotta a vállalt feladatokat. Mindenkivel barátságos volt, mosolygott… de hiába volt az igyekezet, valami nem stimmelt. Yamen látta vagy inkább érezte ezt, de ne nem tudta pontosan megfogalmazni.

A második hét letelte előtt pár nappal a Mester magához hívatta valamennyi tanítványát és a következőt mondta nekik:
– Ismeritek a könyvtárat, több ezer tekercs található benne. Mától három napig szabad bejárást kaptok.
A tanítványok izgatottan összenéztek.
– Azt szeretném, ha a harmadik nap estéjén mindenki a számára legfontosabb tekerccsel sorakozna itt fel.

A tanítványok pedig bevetették magukat a könyvtárba… mindenki keresett valamit… kinyitották, olvasták, összetekerték az írásokat, féltő gonddal helyezve őket vissza a tartókba.
Narum azzal kezdte, hogy sorra számba vette a polcokat, a polcokon a tekercsek átlagos számát, majd mikor elvégezte a szorzást: kétségbe esett. 3 nap nagyon kevés volt ennyi írás átolvasásához is, nem hogy tanulmányozásához. Felmerült benne, hogy csapatokat kéne alkotni és polconként osztani fel az anyagot, de láthatóan a többiek már saját elmélet mentén haladtak. Utána arra gondolt, hogy a fontos tekercsek feltehetően kevésbé porosak, illetve, hogy ott érdemes keresgetni, ahol a legtöbb tanítvány munkálkodik. Minden tekercsnek „súlya” volt, egyik-másik olyan gondolatmeneteket vezetett végig, melyeket Narum egy idő után nem is értett. Egyszerre vált egyre eltökéltebbé és egyre elkeseredettebbé. Az első éjszakán le sem feküdt. Rajta kívül csak pár tanítvány virrasztott hajnalig. A második éjszakára már egy hosszabb listája volt azokról a tekercsekről, melyeket megnézett, szubjektív értékeléssel jelölve, hogy mennyire tetszett neki az adott írás. Hajnalban itt a könyvtárban nyomta el az álom, az asztalra hajolva. Dühösen és hirtelen ébredt, mikor kint csicseregni kezdtek a madarak. Egyre türelmetlenebb lett önmagával, a tekercseket már nem óvatosan helyezte, hanem szinte dobálta vissza a polcra. Yamen ezt látva félre hívta.
– Narum, sétálj egyet! – javasolta neki. – Látom, hogy sokat fáradoztál, kimerültnek tűnsz. Talán, ha egy kicsit felfrissíted magad, megérted a feladat lényegét.
– Ez egy rossz feladat! – fakadt ki Narum, – nem lehet megoldani, egyszerűen képtelenség!
– Felénk – kezdte Yamen szelíden – nem minden feladathoz tartozik jó megoldás.
– Már hogyne tartozna, – kontrázott Narum – hisz megmondta a Mester létezik a „legfontosabb tekercs”! Ezt kell megtalálnom! És most, ha megbocsátasz, folytatnám a keresést!
Yamen félre állt. Nem tudott mit mondani, mert a másik képtelen volt meghallani őt. S ahogy Narum elviharzott mellette: szánalom töltötte el a szívét. Látta a másikban a gyereket, aki a „jó választ keresi”, aki „helyesen akarja megoldani a feladatot”, aki „fél a büntetéstől” vagy épp „jutalmat remél”. Nézte a másikat, ahogy görcsösen a papír fölé hajol és teljesíteni akar, valamilyen vélt kényszer miatt, egy olyan helyen, ahol csak lehetőségek vannak.

Letelt a harmadik nap.

A tanítványok felsorakoztak, mindegyik szorongatott magánál egy tekercset. S a Mester sorra megkérdezte őket, mit választottak és miért. Hallgatta a szavukat, a többség egyet-egyet hozott a felhalmozott iratok közül, s arról beszélt, ebben mi érintette meg, miért találja ezt „kiválóbbnak” a többinél, hogyan ismert magára a szövegben.
Csak egy ember lógott ki a sorból: Narum, aki üres kézzel jött.
A Mester meghallgatott mindenkit, bólogatott vagy kérdezett és megköszönte a munkát.
Mikor Narumhoz ért, őt is megszólította:
– Hát, te? Nem választottál semmit?
– Próbáltam megtalálni a legfontosabb tekercset, több százat átolvastam, de minél többet nyitottam ki, annál inkább elbizonytalanodtam. Ne haragudj Mester, elbuktam.
– Elbuktál? – nevetett a Mester. – Hibáztál… és tanulhatsz belőle.
– Nem küldesz el? – kérdezte hitetlenkedve Narum.
– Két ok van, amiért méltatlanná válhat a tanítvány, az egyik a tanulást akadályozza, a másik a tudás megszerzését. Te most az első lépésnél tartasz.
Narum bólintott, bár nem értette teljesen, hiszen számára ezek szinonimák voltak.
A Mester, aki meglátta szemében a kérdést, elmosolyodott:
– A lusta ember műveletlen marad, az alázat nélküli pedig ostoba.

Say Something

Comments

Nothing yet.

Categories