Egy új világ meséi

Egy új világ meséi

Mesék

Az oldalon található mesék a link hivatkozásával bárhol megoszthatók. Mesét rendelni a postagalamb funkció igénybevételével lehet.

Képzések

A mesék írója pszichodramatikus alapokon nyugvó, de egyedi fejelsztésű mesecsoportokat tart, melyekre szintén a postagalamb funkcióval lehet jelentkezni. Korosztályok:
  • 16 év alatti gyerekek
  • 16-20 év közötti kamaszok
  • 21 feletti fiatal felnőttek

Dudás Ági

3-Minute Read

Azzal kezdődött, hogy Apa nézte a híreket… egyre többször. Olvasott reggeli közben, induláskor, amíg a kocsiban várta Prücsköt, délután is telefonnal a kezében járkált és közben egyre gondterheltebb arcot vágott.

  • Mi a baj? – kérdezte a kislány. – Valaki csúnyát írt neked sms-ben?
  • Nem. - csóválta fejét Apa. – Annál rosszabb.

Prücsök szeme elkerekedett, nem nagyon tudott annál rosszabbat elképzelni, mint amikor valakinek gonosz üzeneteket küldözgetnek vagy épp kicsúfolják.

  • A szomszéd országban kitört a háború… - mondta Apa szomorúan.
  • Az mi?
  • Hmmm, hogy is magyarázzam? Amikor emberek felfegyverkezve egymásra támadnak.
  • Összeverekszenek? – próbálta elképzelni a gyerek.
  • Hááát, jellemzően inkább lőnek egymásra.
  • És akkor valaki meghal?
  • Igen, előfordul, hogy valaki megsebesül vagy éppen meghal.
  • És mi van még a háborúban?
  • Repülőgépek, amik bombákat szállítanak és épületeket, fontos helyeket robbantanak fel.
  • És mi lesz azokkal, akiknek lebombázzák a házát?
  • Azok elmenekülnek.
  • És magukkal viszik a kutyájukat is?
  • Igen – mosolyodott el Apa – magukkal.
  • Akkor jó – nyugodott meg Prücsök, mert nem szerette volna, ha a szotyihoz hasonló kiskutyáknak bajuk történik.

Apa viszont nem volt nyugodt. Ahogy nézte a híreket, látta a menekülő tömegeket, nőket gyerekekkel, keletkezett egy gombóc a hasában és egy erős szorítás a szíve körül. Hiába osztott meg posztokat a barátai között, hiába adományozott a segélyszervezeteknek pénzt. Nem lett jobb. A tehetetlenség rideg, fojtogató szorítása nem engedett.

Hiába igyekezett leplezni ezt, Szotyi és Prücsök is kiszúrták, hogy valami nincsen rendben. A kiskutya szinte mindig a társaságát kereste és az ölébe mászott, hogy a maga módján támogassa. A kislány pedig újra és újra feltett nehéz kérdéseket:

  • Apa, azoknak, akik elmenekülnek, ki segít?
  • Vannak segélyszervezetek a határon és van sok önkéntes, aki fogadja őket.
  • Mi az az önkéntes?
  • Olyan emberek, akik szabad idejükben elmennek segíteni és adományt visznek, szendvicseket kennek, útbaigazítást adnak, szállásfoglalást intéznek, vonatjegyet vesznek, tolmácsolnak… próbálják támogatni azokat, akik mindent hátra hagyva ide érkeznek.
  • Mi is leszünk önkéntesek?
  • Ez nem gyerekeknek való, Kicsim. – próbálta kikerülni Apa a kérdést.
  • Hát, akkor te? Te leszel? – kérdezte a gyerek reménykedve.

Apa egy kicsit elmerengett, aztán bólintott.

Délután áthívta a Nagymamát, hogy játsszon Prücsökkel és később este pedig fektesse le, ő pedig elment és bejelentkezett szállítónak az egyik gyűjtőpontra, hogy aztán hosszú órákon keresztül családokat ültessen be az autójába és vigye őket el egy biztonságos és nyugodt helyre, ami hol egy privát lakás volt, hol egy üres szoba, hol pedig egy szeretettel és gondoskodással megvetett ágy. És minden egyes fuvarral, minden egyes fordulóval könnyebb lett a szíve, minden egyes hálás tekintet melegítette ott belül.

Így történt, hogy Prücsök egész délután elvolt Szotyival. Folyton próbálta biztonságba helyezni a kutyát, aki persze egy idő után megunta a gyerek által pokrócból, könyvekből, kartonlapokból épített különösebbnél különösebb óvóhelyeket és bunkereket és végül bebújt az ágy alá.

A kislány lehasalt, bekukucskált hozzá:

  • Na jó, itt maradhatsz… itt biztonságos.

Nagymama nem igazán értette a helyzetet. Sehol egy hiszti, sehol egy ellentmondás, hangoskodás sincs… Prücsök – rá egyáltalán nem jellemző módon – neki is szót fogadott.

Végül este, lefekvéskor rákérdezett:

  • Prücsök, minden rendben?
  • Persze, Mami.
  • De valahogy másként viselkedsz, mint szoktál.
  • Mert most önkéntes vagyok! Éppen segítek!
  • Kinek, nekem? – kérdezte Nagymama csodálkozva
  • Jajj, neeem… - csóválta fejét a kislány. - A menekülteknek! -
  • Nekik,… hogyan?
  • Hát azzal, hogy kölcsönadom nekik az apukámat! – vágta ki Prücsök és nagyon büszke volt, hogy végül talált valami igazit, amit ő is tehet másokért, azért, hogy másoknak könnyebb legyen.

Say Something

Comments

Nothing yet.

Categories